2011. december 30.

Jövőre

Még 24 óra és 25 perc van vissza 2011-ből. 23:35-kor írom ezt a bejegyzést.:)

2011. december 29.

One golyó

Ma délelőtt Cat megszabadult a golyóitól...ettől még egy igazi férfi:)) 

2011. december 28.

Uhhh...

Igaz, hogy hajnali 3/4 4-kor cicát sétáltattam, de reggel 1/2 10-ig aludtam. Aludtunk. Cat is. Délben reggeliztünk. És most elnyomott az álom. Hamarosan visszabújok a meleg ágyba...

2011. december 27.

Hol is kezdjem?

Jó régen nem írtam. És nem azért mert nem volt rá időm, hanem mert szarakodott a netünk. Utólag is kellemes karácsonyt Mindenkinek, bízom benne, hogy mindenkinek úgy teltek az ünnepek, ahogy azt szerette volna. Nekem remek volt. Leszámítva azt, hogy Cat nagyon hiányzott. Ma jöttem haza, azóta szinte semmit nem tudok csinálni mert egyfolytában az ölembe ül:))))) Ja, és persze dorombolt.

Az idén nálunk nem a klasszikus karácsonyi menü volt soron, hanem a következő: mustáros csirke, sárgadinnye feketeerdő sonkával, görög saláta, krumplisaláta, zacskóban sült csirkecombok, sajttál dióval, friss ciabatta amit közvetlenül tálalás előtt sütöttünk meg. Minden nagyon finom volt, nem voltak senkinél gyomorproblémák, mindenki tudta a saját határát.:)

Ma érkezik haza a pasim is, végre teljes lesz a család:))

2011. december 19.

Gyulladt szemecske

Miután Cat-et megfürdettük szombaton este, vasárnap reggelre arra ébredtünk, hogy Cat egyik szeme be van gyulladva. Nagyon piros volt neki és váladékozott is. Fasza, gondoltam. Szerencsére volt kölcsönbe kapott szemkenőcsünk, így csöppentettünk neki. Ha azt mondom, hogy hagyta, hülyének néztek???:) Mert tényleg hagyta magát. Estére már sokkal szebb lett neki. Lehet, hogy a samponos víz ment a szemébe vagy esetleg egy kötőhártya gyulladást kaptunk el még nagyon korán.

Ismét pancsi

Cat gombás nyavalyája szépen javul, sőt, ahol a szőrt le kellett vágni a nyakán ott is már majdnem visszanőtt a selymes bundája. Aztán ahogy a Nagykönyvben meg van írva, most az orrán és a fülén jött ki a gomba. Az állatorvos javaslata az, hogy ne a gomba után fussunk, hanem próbáljuk megelőzni. Egyetértek. Így aztán most kétnaponta kell(ene) megfürdetni Nizoral-os samponnal, mellette marad a kenőcsös kezelés is. Remek. Mintha egy macskát olyan könnyen lehetne fürdetni:) Hááát, elmondhatom, hogy Cat egy hős. Szombaton este volt az első Nizoralos fürdetés. Tündéri volt, ismét élvezte, ahogy a hátán folyik a meleg víz. A fürdetést egész jól viselte, talán ha kétszer próbált volna habosan meglógni. A méltatlankodásának hangot is adott; majd' beszartunk rajta annyira röhögtünk a különböző figyelmeztető hangjain.:) Most először próbáltuk hajszárítózni. A hangjától félt csak, de hagyta magát, így 80%-os szárazsággal hagyhatta le a fürdőt. 1 órán belül teljesen kibékült velünk is. Következő fürdetés holnap.:)

Karácsony hetének első napja

Milyen fura, hogy a hétvégén karácsony lesz. Ebben az évben már nincs munka, na jó, csak elvétve. A hétvégi karácsonyfa díszítés nem jött össze, mert az égősorunkból az egyik nem világít. Ma akartam pótizzót venni, de nem kaptam, így hát vettem egy másik égősort. Nagyon szép és nagyon jó áron volt. Aztán beugrottam a Media Markba fényképet előhívatni, majd kényelmesen megreggeliztünk 11-kor:) Most a pasimat kiküldtem (=megkértem) az erkélyre, hogy vágja bele a fát a tartóba, ha már itthon van:) Délután meg jöhet a díszítés:)))
Készítek még egy mézes krémest szerda magasságában és egy adag linzert, no meg az elmaradhatatlan mozart golyót és indulok én is haza. A szülőkhöz.:)

2011. december 17.

Jelentés

Ami pedig arról szól, hogy itt havas eső esik. Durván. És dörög is. Aztán ma megvettük a fát. A karácsonyfát. Normand fa, pici és gyönyörű. Mi már holnap feldíszítjük, legalábbis ez a terv. Mindenesetre most este lepakoltam már a karácsonyi kellékeket.
Délután aztán volt ágyban bejgli és vaníliás kifli evés, mozizás ami aztán alvásba fulladt. Jó nagyon!:)

2011. december 16.

Valakinek megvan????

Keresem a Tövismadarak c. sorozatot és a Nő kétszer c. filmet. Ha valaki tud segíteni, legyen olyan kedves és jelezze. Akár ide vagy a noilelkem@gmail.com-ra.

Köszönöm!

Friss hír!

Most kaptam a pasimtól a hírt, hogy a holnapi vendégünk nem jön. Mert közbejött neki valami. És most nem leszek nőies: bassza meg! Most, hogy egész nap sütöttem, főztem, készültem....ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

Te jó Ég, ez a rengeteg kaja!!!!!!!! No komment......de akkor is, bassza meg.

Elfáradtam

De most nagyon. Érzem, hogy megvan a derekam:) Sütöttem linzert, vaníliás kiflit, bejglit. Készítettem lemon curd-ös pitét és mozart golyót. Aztán összedobtam egy sült húst is. Jaj, majd elfelejtettem, hogy egy gyümölcsleves is elkészült.:)))

2011. december 15.

11-12-13

Tegnap volt: 2011.12.13. És ez csak ma tűnt fel:)

Mindenki mást lát

Reggel nagyon esett. Először csöpögött, aztán egyre jobban kezdett esni. Szürke az ég, olyan sötétség van még most is. Pedig bőven elhagytuk már a reggelt. Amíg bandukoltam azon gondolkodtam, hogy egy embert, például engem, mennyire másképp lát az ex és a jelenlegi pasim. A mosolyom fizikailag ugyanaz, a gesztikulációim, a kéztartásom, stb...stb, mégis mennyire mást vonnak le ezekből a megnyilvánulásaimból. Velem többször előfordult már az, hogy amikor látok egy párt, és annak az egyik tagja klasszisokkal jobb mondjuk, mint a párja, azon mennyire meg tudok lepődni. Néha nem is értem, hogy a pasi mit eszik azon a nőn vagy fordítva. Aztán ha tovább gondolom rájövők arra is, hogy a "szebb" valami olyasmit lát a "kevésbé szebb" párján, amit én, mint kívülálló nem látok/láthatok. És ez így is van rendjén, maximálisan el tudom fogadni. Nyilván valakinek a mosolyom egy természetes dolog, valakinek meg egy ajándék. Valaki csak egy kötelező dolognak tartja, valaki megköszöni. És még sorolhatnám. Olyan jó, hogy ennyire különbözőek vagyunk mi emberek, ettől olyan izgalmas az élet.:)

...nyertem

Ahogy tegnap írtam a Bookline csodás volt. Amikor a könyvet átvettem a hölgy adott egy sorsjegyet is, amit a könyvbe tettem. Aztán tegnap késő este eszembe jutott. Kipattantam az ágyból és gyorsan kapartam egyet. A fődíjat ugyan nem, de egy ingyen házhoz szállítást így is sikerült nyernem. Nagyon örültem neki.:)

2011. december 14.

Meglepi

volt ez a Bookline-tól. Nem ígérték karácsonyra a megrendelt könyvet, ennek ellenére ma mégis küldtek egy mailt, hogy megjött a könyv, átvehetem személyesen. Nem volt annyira fontos ez a könyv, mert nem karira lesz, mindenesetre nagyon megörültem neki!
Köszi Bookline!:)

Volt nékem egyszer egy olyan szülinapom

ami úgy telt akkori pasival, hogy: csomagolás, be az autóba, utazás, ki az autóból. Megérkezés. Szoba elfoglalása. Levedlés fürdőruhába, felkészülés az áztatásra. Be a szaunába, ki a szaunából. Be a medencébe, át a pezsgőfürdőbe. Onnan ki és be a gőzfürdőbe. Aztán döglés a napozóágyon. Be a szobába. Testi-lelki vágyigények kielégítése, majd vissza a napozóágyra. Palacsintaevés közben olvasni. Majd álomba szenderülni. Felkelni. Szauna, fürcsi, láblógatás, egy kis séta. Kaja. Majd megint fürdés szaunával kombinálva. Aztán be az ágyba. Nem történt semmi, az tuti. Mert reggel mind a ketten arra ébredünk, hogy jé, már reggel van. Oké, oké, de mikor aludtunk el?:) Egy kiadós reggeli után - vagy másfél órán át ettünk - ismét be a szaunába, majd egy pár órás áztatás után indultunk haza. Egy kiadós uzsonna-vacsiféle a mekibe - hol máshol - aztán irány az ágy. Alvásra. Napokig nem tértünk észhez, annyira kiszívott a víz. Durva a wellness, én mindig mondtam:)


Bő egy hónap múlva ismét lesz szülinapom, Krisztusi korba lépek...rendhagyó lesz, az egyszer biztos!:)

Kissé alacsony

A tegnapi véradás bizony megtette hatását. Este fürdés közben éreztem, hogy a vérnyomáson is lefolyik a lefolyóba, alig bírtam kikászálódni a kádból. Akkor pont egyedül voltam itthon, csak a Cat-nek óbégattam, hogy rosszul vagyok. Ő meg leugrott a radiátorról, bejött a fürdőbe és leült a mérlegre. És csak nézett és nézett. Biztos aggódott az esti vacsorája miatt. Ledőltem az ágyra majd harcoltam a túlélésért. Először is magamhoz vettem 3 db zselés szaloncukrot, hogy emelje egy kicsit a cukromat...tán egy picit lett jobb. Aztán megjött a pasi. Vérnyomásmérés: 85/55- 52 pulzussal. Ja, így már értem. A mindennapokban 100/80 körül van, ha felidegesítem magam akkor lesz 120/80. Tegnap ha ébren megműtenek, nem veszem észre annyira le voltam lassulva.:)
Ma reggel volt egy kontrollmérés 95/60 - 65 pulzussal. Hiába no, a takarítás teszi:)

Nagytakarít

Elkezdeni én is utálom, mint gondolom sokan mások. De ha végeztél olyan jó körbenézni, nemde? És az illatok?
Ma lazán vagyok kora délutánig. Így aztán miután pasim lelépett, viharos gyorsasággal összekaptam magamés már mentem is a létráért az erkélyre. Leszedtem a függönyöket, kiráztam őket és az első adag már a tisztulás útjára lépett. Ablakokat megpucoltam, párkányokat letöröltem. Aztán jött a szokásos heti takarítás. Mindenhol: konyha, fürdő, wc, előszoba, hálószoba, nappali. Erkélyt lesöpörtem. Gáztűzhelyet le és kitakarítottam. Még egy gyors porszívózás majd felmosás és jöhet a délután. Kb. másfél-két órámba telt ezidáig a meló. Igaz, nem álltam meg. Meg az is igaz, hogy volt segítségem Cat személyében.:) Meg az is igaz, hogy mindeközben karácsonyi zenét hallgattam így még könnyebb volt elvégezni a melót.:) Jövő hétre már csak egy laza szokásos portalanítás marad, porszívózással és felmosással tarkítva, aztán irány karácsonyozni. Bízom benne, hogy ahogy a lakást hagyom majd, úgy is kapom vissza Cat-től:)

2011. december 13.

Magányos csónak

Jujjj, ez nagyon szép:
http://www.youtube.com/watch?v=Lzbezl9SGd0

A véremet adtam...

A legritkább vércsoportom van, így viszonylag sűrűn szoktak telefonálni a véradóból, hogy jó lenne ha....De nem lehet mindig. És amikor én akartam volt, hogy mégsem lehetett. De ma összejött. 4 és fél perc alatt lefolyt a 4,5 dl. Minden rendben ment szerencsére. A szokásos étkezési jegyen kívül egy zacskó szaloncukrot is kaptam (mindenki kap karácsonyig!). Őszintén remélem, hogy valakinek tényleg tudok segíteni!

Nem nagy kunszt egy tűszúrás, bőven ki lehet bírni...nem akarok ömlengős dumát nyomni, de aki teheti, segítsen. Egy próbát legalábbis megér.
Mivel ma egy hős voltam, így meglepiként meghívom magam vacsorázni. Kínait fogok enni. Már csak el kell érte battyognom:)

Leghosszabb éjszaka

Ma van, lesz. Én már az éjjel is tök nyugtalanul aludtam, éreztem a lábamat, gondolom jön a hidegfront. Bízom benne, hogy a leghosszabb éjszakán nem ez fog történni, mert akkor irtó hosszú lesz ez az éjszaka nekem:(
Ja, és Cat...ő sem maradhat ki. Ez volt a második éjjel amikor szó szerint kitúrt a helyemről. Szinte vigyázzállásban aludtam. Abból tudtam reggel, hogy élek mert sajgott mindenem:) 

A média egy másik szemszögből

Érdekes egy olyan emberrel együtt élni, aki a médiában tevékenykedik. Érdekes úgy szervezni valamit, hogy annak megvalósulási rátája ötven százalék. Mert mindig történhet és történik is valami ami arra késztet, hogy villámgyorsan átírd a forgatókönyvet. Mert ha eksön van, akkor menni kell. Amikor az egyik legnagyobb kereskedelmi tévécsatornánál dolgozott volt olyan, hogy éjjel történt egy s más és biza akkor is menni kell. Itt nincs 8 órás vagy 12 órás munkaidő, itt állandó készültség van. Nem maradhatsz le A hírről. Nincs olyan.
Jönnek az ünnepek és még nem tudni, hogy ő mikor fog melózni vagy csak ügyelni. Ami biztos, hogy az idén a karácsony nem az övé. És a többi napok? Igaz én már megszoktam ezt az életformát, de kurvára nem volt egyszerű. A média jó és hasznos csak jól kell tudni vele bánni. Továbbra is ezt vallom. De van ennek egy másik oldala is. Akik a híreket gyártják. És akkor még nem beszéltem arról - és nem is fogok - amikor politikai szinten születnek a hírek...mert kell. Na, ez az undorító, nem a ValóVilág!:)

2011. december 12.

Jó lenne

ha tudnám, hogy ki énekli AZT a számot és mi a szám címe...valamelyiket a kettő közül nem ártana tudni. Tetszik és szeretném letölteni. Ez is meg fog oldódni. Már nem emlékszem a HOGYAN-jára, de anno szereztem meg már számot úgy, hogy sem az előadót sem a dal címét nem tudtam:) A mai napig sem értem, hogy miképp sikerült.:)

Ki az a Sors?

Borsófőzeléket készítek. Gondolkodom. Nem kellene, tudom jól.
Egy ember előtt mindig van választási lehetőség. Annyi, amennyit magának kreál. Minden esetben jól fog dönteni, hisz rossz döntés nincs, csak döntés van. Elindul egy úton. Aztán lekanyarodik és elindul egy másikon. De mikor lekanyarodik az is valahol meg volt írva, szerintem. De ki küldi a jeleket? Ki az? Ez hívjuk Sorsnak? Aztán mielőtt ismét letér, előtte egy kicsit megáll és szusszan. Ez is meg volt írva. Minden meg volt írva. A végeredmény talán ugyanaz, csak az oda vezető út vezet ezer szálon? Vagy minden útnak külön végeredménye van és soha nincs végállomás(=végeredmény)? Vagy csak részeredményekről beszélünk akkor amikor letérünk; miközben a végeredmény valami egészen más? Valaki tudja, érti ezt?

Elkészült a főzelék.

Minden megoldódik

előbb vagy utóbb. Régóta csinálom; ha egy kérdéskör foglalkoztat 1-2 nap után elengedem. Olyannyira, hogy tényleg lesz...., hogy mi lesz a helyzettel. Hagyom. Hagyok időt a dolognak és hagyok időt magamnak is. Nem görcsölök, nem rágódom hanem egész egyszerűen elengedem. Mintha nem is lenne megoldandó feladat. Aztán egy szép napon jön a JEL...és ott legbelül tudom, hogy ez lesz a legjobb. Utána már csak a gyakorlati kivitelezés van hátra. Megoldásra várt, hogy mi lesz Cat-tel, amíg mi távol leszünk. Megoldódott. Szuper lesz. Cat-nek is, aki vigyáz azért rá és végül nekem/nekünk is. Cat itthon marad, de mégsem lesz tök egyedül. Marad a megszokott helyén, biztonságban. Hiányozni fog persze, de nem lesz semmi baja. Max. utána extraextra kényeztetést kap, de erről majd akkor, ha itt lesz az ideje.:)  
Mindenkinek javaslom: ha foglalkoztat egy dolog, először el kell engedni, aztán jönni fog a válasz is. Nekem is működik, Neked is fog:)

2011. december 10.

Karácsonyi CD

Úgy döntöttem, hogy az idén önkéntes alapon én fogom biztosítani itthonra és otthonra a karácsonyi zenéket. Tavaly már csináltam egy ilyen CD-t, de gondoltam az idén is kell egy újabb. Olyan fura, ahogy hallgatom őket szedem le úgy érzékenyülök el.
Jó lenne újra gyereknek lenni...de jó is volt. Vártuk a csengő hangját, majd kirongyoltunk a szobából és ott voltak az ajándékok. Szebbnél szebbek voltak. Egész este játszottunk, zenéket hallgattunk. 2 évvel ezelőtt is sírva fakadtam örömömben a karácsonyfa díszítése közben, mert közben is zenét hallgattunk...:))
Jajjj, érzem, hogy most is gombóc van a torkomban....

Adventi vásár kontra rablás

Sajnos az idén nem megyünk a Christkindlmarktra Bécsbe, mert nem fér bele az időnkben. Pontosabban a pasim ügyeletes a hétvégén, cserélni meg nem tudott. Így az idén a helyi "christkindlmarkt" maradt. Múlt héten voltunk már körbenézni, nem nagy durranás. Sőt! De kezdem a jóval: nagyon finom sajtos-tejfölös-lilahagymás lángost ettem 500 ft-ért, majd ezt lefojtottam egy kis kürtöskaláccsal ami szintén csak 500 ft volt.
Hogy miért írok árakat? Mert amilyen árak vannak ezen a vásáron, az a kurvadurva kategóriát magasan kimerítik. A fa szép, az időjárás is nagyon kegyes volt hozzánk (=értsd: nem esett az eső), a kapható cuccok pedig már megszokottak ezeken a vásárokon. Lehet kapni szappant, könyvet, bögréket, pénztárcát, mézet és sok-sok édességet. 10 dkg édesség 600 Ft. A kürtöskalács ott a vásárban 700 Ft, amit én (v)ettem az azért volt csak 500, mert a vásártól 10 méterre vettem. Az enyém igazi erdélyi kalács volt, mert ők majd" egész évben árulnak. A forralt bor 300-500 Ft/dl. A teáért 120-150 Ft-ot kérnek dl-ként.

Most mondhatnám azt, hogy a bécsi adventi vásár és ez a városi adventi vásár között olyan különbség van, hogy azt szavakban is nehezen lehetne megfogalmazni, nemhogy írásban. A műanyag poharakban (!) árult forralt borról már nem is beszélek...nyilvános wc nincs, tarsd vissza amíg bírod vagy ne igyál annyit elvet kövesd...az árak meg?? Nem, nem vagyok skót és sváb, nem verem a fogamhoz a garast, de a hülyeségnek és a rablásnak is van egy határa. Nálam legalábbis. Mert 1000 ft-ot kurvára sajnálnék és sajnálok kiadni 2 db lángosért amikor tudom, hogy a 2 db lángosnak milyen bekerülési költsége van....és nem volt szívem megvenni a 2 dl teát sem 300 ft-ért. Mint ahogy az Óriás Kábelt sem. Ez az Óriás Kábel egy hosszú cukor. Gondoltam veszek egyet. Kértem is kettőt. Majd az eladó berakta egy zacskóba és mondta, hogy 1200 Ft. Mondom, nem az egész boltot kértem, csak a 2 db cukrot.:) Igen, igen, tudja jól, hogy mit kértem, de akkor is 1200 Ft-ot fizessek ha akarom az Óriás Kábel cukrokat. Hát nem akartam. Ugyanis ez a fajta cukorka 600 ft/db! Szeretem magam, de nem vagyok hülye.

Kekszlopó manók

Nem hétvégén, hanem már tegnap elkezdődött nálam a kekszek gyártása. Nagyon jól sikerültek, büszke voltam magamra. De az éj leple alatt valami kekszlopó manók járhatnak nálunk, merthogy a jelen állás szerint 0 db, azaz nulla darab kekszünk van. A pasim a Cat-re próbálja kenni, ki másra. Vitathatatlan, hogy reggelente a teához, kávéhoz jól esik 1-2 db keksz, mondom 1-2 db, de hogy tegnap este miután kisütöttem egy újabb adagot - olyan 35 db-ot! - a pasim elé került a doboz. Amíg én végeztem a fürdéssel és lementem Cat-ért már csak 8 db keksz várakozott a bekapásra. Ma reggel a teához én kaptam be az utolsót. Hihetetlen, de nem tudok annyit sütni, hogy maradjon valami karácsonyra holnapra.:))

Még az X-faktor előtt egy újabb adagot begyúrok:)

Visszaszámlálás

2 hét múlva ilyenkor már Szenteste lesz. Kigyúlnak a fények...ha kinézek a régi szobám ablakából látom a szomszéd házakban, hogy éppen kinél jár a Jézuska...biztos, hogy hiányozni fog a Cat, de tudom, hogy jobb neki itthon, mintha annyit utazna...
...a szoba szépen megterítve, a fenséges vacsi előkészítve...hmmmm, de jó is lesz. Várom már nagyon:)

2011. december 8.

Mérek-gyúrok-fagyasztok

Ez lesz a következő napok programja. Kekszeknek, vaníliás kifliknek valót állítok össze, majd mehetnek pihenni a hűtőbe, fagyasztóba. Aztán amikor eljön az idő már csak sütni kell. Bő egy hét múlva pedig megkezdődik a bonbonok gyártása, azaz mérek-olvasztok-kavarok-megtöltök-lehűtöm-díszítem-csomagolom.:) Jó móka lesz, az egyszer biztos!

Mindenki jól járna

Múlt vasárnap történt. Cat-nek mentünk kaját venni. Ő csak szaftos kaját eszik, a szárazra rá sem néz. Azt a pasim elrágja.:) 32 db tasakos kaját vettünk neki, közel 3 ezer forintért. De Ő átlagban napi 3 tasakot megeszik. Nem sajnálom tőle. Csak baromira fogy:) Így ez cc. 10 napi adag. Mondja a pasim, hogy magunknak alig vettünk valamit, mindig a Cat kap valamit (féltékeny, de azért imádja). Hát ez igaz, mert minden nap kap valami finomat (jutifalatot). Kedvence a lazacos-pisztrángos-tőkehalas-garnélarékos-tonhalas kaják. Emellett jöhet a sajt, a virsli, a vajas kifliről a vaj. Nagy kedvenc még a joghurt is.
Gondoltam, hogy megkeresem az egyik joghurtgyártó és cicakajákat gyártó céget, hogy az ő terméküket szívesen tesztelné a cicám (=ingyen kapná a kajákat), cserébe megjelenhetne az édes pofija az ő termékükön is, valami jópofa szlogennel. A pasim szerint mindenki jól járna, de leginkább Ő, hisz végre valahára ő is megkóstolhatná(=futna rá) a lazacos-pisztrángos-tőkehalas-garnélarékos-tonhalas kaják:)))))

Hogy nem vettelek eddig észre?

Ezt mondtam az új csizmámnak. Tegnap félrerakattam egyet. Ma bementem érte, de egy másikat hoztam el. Ez tipikusan én vagyok. Megbújt az aranyos a sok szőrmés-bundás között. Érdekes fekete színű - igaz nem barna -, magas szárú, optimálisan magas sarkú, nem csúszós sarkú-talpú, bundis, a szárát le is tűrhetem ha akarom. Ha nem tűröm le akkor majdnem felér a térdemig. Olyan dögös-kurvás, de jól áll. Szerintem:) Mások szerint is.:) Ja, és nagyon olcsón vettem. Irtó büszke voltam magamra. Igazi jó kis strapás csizma ez kérem szépen...de azért a blokkot elraktam:))))

Angol nyelvlecke kreatívan

Tudom, hogy vannak emberek akik rengeteg pénzt kifizetnek azért, hogy egy-egy intenzívebb kurzuson vehessenek részt. Mindezt persze úgy, hogy a tanár egy mukkot sem beszél magyarul. Hát mi is részt fogunk venni a jövő héten egy ilyen intenzív kurzuson, méghozzá a lakásunkban.

Történt tavaly, hogy az adventi kirándulásunkon megismerkedtünk egy angol néger sráccal aki származását tekintve ghánai de Londonba és a szülővárosomban is lakik. Összebarátkoztunk aminek az lett a vége, hogy idén nyáron meglátogatott minket. 3 napig töménytelen mennyiségű angol...reggel, délben és este. Mit ne mondjak: az első nap végére úgy éreztem a fejem, mint akinek a gondolatai szabad röppályára kerültek. Minden nyelven képes voltam gondolkodni, csak nem tisztán. Néha már magamat sem érettem. Magyarul.
A második nap könnyebb volt; talán voltak olyan pillanatok is amikor még élveztem is a dolgot:))))
Sajnos nem beszéljünk a pasimmal olyan jól a nyelvet, pedig mindketten elég sokáig jártunk tanárhoz, de mindenki ismeri az újrakezdők kínját-baját...de ez a "kurzus", vagyis az ilyen fajta maga a csoda. Önfeledten, görcsök nélkül gyakorolhattuk úgy az angolt, hogy mindig kaptuk a visszajelzést a sráctól. Kötetlenül, valódi szitukat "gyakoroltunk". Ha nem ment így ment úgy. Ha nem találtuk a szavakat, kerestünk az agyunkban másikat vagy körülírtuk. Ha így sem ment kezdtük elölről. Majd jött az ektiviti:))
Egy szónak is száz a vége: ismét jön a csávó. Várjuk nagyon. Nem csak az angol miatt, hanem önmagáért is. Más ember, más bőrszín, más gondolkodásmód, más mentalitás, egyszóval más minden.És ez jó. Nagyon is. És ami még nagyon jó az az, hogy kreatívnak kell lenned. Figyelsz, fordítasz, gondolkodsz...:)
Az angol nyelvtanároknak csak annyit üzennék, hogy mit nekem nyelvtan...majd ahogy jön:)))))

Már nem dilemma

a hol is karácsonyozzunk kérdéskör. Osztottunk szoroztunk és végül arra jutottunk, hogy mindenki megy a saját családjához. Majd 27-én itthon talizunk és akkor ünnepelünk. Jó lesz ez, érzem. Szenteste előtt egy nappal útnak indulunk, még aznap fodrászhoz megyek és utána várjuk a Jézuskát. A sütiket addig megsütöm. A Cat még kérdés, hogy ki vigyáz rá???? Emiatt van még fejfájásom, de tudom, hogy ez is a legjobban fog alakulni:)

2011. december 4.

Nőcis és kutyulis

Ma lett végre sapkám. Kettő is. Egy szép fehér nőcis és egy szép barna kutyafüles. Nagyon örültem neki(k) de tényleg. Most az imént az új sapiba mentem le cicát sétáltatni.:)))

Hol vannak nooormális csizmák?

De tényleg, hol lehet noormális csizmát kapni? Olyat ami nem ázik be, nem csúszik, hosszú szára van, bundis és barna. Ami a legfontosabb, hogy tényleg ne ázzon be és tényleg meleg legyen. Mert olyan ami beázik van és volt. Ja, és ne legyen ötvenezer forint. Már arra is gondoltam, hogy veszek egy gumicsizmát egy-két ezerért abba járok amikor latyakos lesz az idő és veszek egy velúrt amit napsütésben fogok hordani:))))

Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a divatizé sztájlisztok csak és kizárólag elméletben adják az okos tanácsaikat...az agyukban soha nincs kurva hideg, sok eső, mocskos latyak, csúszós út.....

2011. december 2.

Nyelvet újítok

Nyelvújítóként szoktam mondani zöldségeket. Például: ha éjjel szomjas vagyok vagy pisilnem kell akkor azt mondom reggel, hogy "megébredtem" az éjjel. Amikor viszont végeztem az alvással és már nem szándékozom visszafeküdni, akkor azt mondom, hogy "felkeltem". 

vagy

Sötét van pl. a lépcsőházban és azt mondom, hogy megyek "lámpát oltani".

vagy

A krumpliról a vizet "elföletem".

Most hirtelen ezek jutottak az eszembe, de van még. Bőven:))


Álmos reggelek

A tél meghozta magával az álmos reggeleket. Mármint nekem. Nem szoktam nagy ügyet csinálni abból, ha fel kell kelnem - persze vannak nagyon húzós reggelek is - de mostanában nehezen megy. Kibújni a jó meleg takaró alól, na, azt már nem.:) Aztán de. Muszáj. Mert Cat +-5 perc eltéréssel ugyan, de jön és szól - ha nyitva van az ajtó, márpedig mostanában nyitva van, mert van, hogy velünk alszik - hogy idő van. De ezt csak hétköznap teszi. Hétvégén egy picit - na nem sokat - ő is kileng:)
Mikor Cat szól, hogy idő van, kimegy a nappaliba, ráfekszik a radiátorra (törzshelye, vaj' miért?) és nyugodtan vár. Aztán utána megyek, köszöntöm, mire ő is köszönt. Kimegyünk a konyhába, felhúzom a redőnyt - még szürkeség van - Cat nyújtózik, elfekszik a szőnyegen, és vár. Vagy egy újabb simire vagy pár szem falatra. Adok neki enni amit legtöbbször csak eltemet virtuálisan, addig én feldobom a kávét. Aztán leengedem. Az első 60 lépcső kora reggel:) Aztán visszamászom a harmadikra és szólok pasinak, hogy keljen ki. Először szelíden. Aztán tejhabot készítek magamnak. Szólok pasinak másodszor is, hogy keljen fel de ekkor már a függönyt is elhúzom majd a nappaliban bekapcsolom a tévét. Kávékat kitöltöm, befészkelem magam a kanapéra, magamra húzom a takarót és várom, hogy előbújjon a pasi. Még egy bekiabálás neki, mire már századjára mondja, hogy jövök....:) Aztán ő is leül a kanapéra, kihozza a takaróját és azt mondja, hogy ébredezik. A kávéjával nagy szerelembe esik és csak néz maga elé. Néha egyet-egyet "odamorrant" válaszképpen, de látom, érzékelem, hogy totál használhatatlan. És ahogy az idő halad, úgy gyorsulnak fel az események:)

Álmosak a reggelek, vitathatatlan. Viszont ebben is van valami melegség. Pláne hétvégén; olyan jó néha 10 óra fele visszabújni - már aki, mert van aki addig sem kel fel -, délig még aludni.:)

"Szokásos" bulik jönnek

Városunkban szokás szerint év végi koncertdömping van. A sorrendet nem tudom most, de a lényeg, hogy egymást követő napokon lesz Demjén, Zséda, Neoton, Zorán...a bőség zavara:) Lehet, hogy kihagytam valakit, de akkor azt majd pótlom.

Demjén+Neoton= ott a helyem az idén is:))))

Már nem harminc éves

Olyan fura az, amit most érzek. Tegnap beszéltem apukámmal, aki elmondta, hogy elvitte anyámat dokihoz, mint ahogy egy jó gazdi teszi ezt a kocsijával: néha szervizbe viszi:) Hála Isten semmi komoly, csak akkor is nagyon furcsa, hogy az anyunak szuri kell, mert fáj neki itt és ott. Nekem az anyu olyan, mintha még harminc éves lenne - hisz jó korán szült engem és tudom, hogy az általános és a középsuliban is ők voltak az apuval a legfiatalabbak - mert tök fiatalos, jó karban van, nagyon jól tartja magát, de ha fürkészem az arcát néha észreveszem rajta, hogy már nem harminc éves. Nagyon furcsa érzés ez, amikor látod a szüleidet, hogy öregszenek. Mármint a testük. De ettől ők még így szépek:) És kurva irtó jól tartják magukat mindketten!:)

Tappancs kontra zöld takaró

Pár hete Cat kapott egy szépséges cicaágyat, amit Tappancsnak neveztem el. Jó ha 2x bement, aztán szépen lassan kezdte elkerülni. A végén már csak én aludtam benne:))) Visszavittem és az árából vettem neki egy takarót. Egy szép zöldet. No, az nagyon tetszik neki. Hogy meddig? Majd szólok:))))
Van már persze kép, majd rakok fel:)

Befogta

Cat eredeti gazdája tegnap este befogta a cicust. Láttam és hallottam. Az, hogy a Cat-nek ez jó-e az őt nem érdekli. Mint ahogy az sem, hogy miért van szőrkopás a nyakán...

Nagyon szomorú vagyok....de tudom, hogy mihelyst lehetősége lesz Cat-nek, jönni fog.

Kölest enni

tényleg fonom. Tegnap én is kipróbáltam. Igaz, hogy a főzési időt és hogyan-ságát tekintve kértem egy kis gasztroblogger segítséget, de mindezek ellenére igazán ízletes és finom lett. Csak olyan puttyos állagú...Én tettem bele hagymát és zöldborsót is:) A pasim azt mondta, hogy lehet máskor is. Én csak úgy önmagában egy kis tejföllel ettem, ő meg sült virslivel:)

A kölesről a táplálkozási guruk ódákat zengenek, hogy milyen egészséges, szuper, meg örök fiatal maradsz tőle....kipróbáltam és tuti, hogy rendszeres családtag lesz nálunk:)

2011. december 1.

Tálas mixer

Ez az új robotgépemnek a rendes neve. Gyönyörű mély ezüstös színű keverőtál tartozik a robotgéphez. Önjáró, ha akarom. Így amíg keveri a krémet pl. addig tudok mosogatni. Duplikálom magam:) Eddig nekem ilyen nem volt, de mivel a másik kilehelte a lelkét motorját, így kellett egy új. Igazából a táljába szerettem bele, jó lesz benne dagasztani is.:) Szóval ez egy többfunkciós kis csodagép számomra. Egy piskótát sütöttem vele felavatásképpen, jól vizsgázott.:)

Süti próba

Tegnap délután csináltam egy nagyon finom citromos kekszet. Amolyan próbasüti volt, pontosabban próbakeksz. Sok jól bevált keksz receptem van, de ha ajánlanak egy másik jót, szívesen kipróbálom. Hát ez a keksz is így történt. A recept most nincs nálam, de ha valakit érdekel, szóljon:) Olyan teához/kávéhoz való igazi citromos illatos keksz!:)

1 hó

Még ennyi van vissza a 2011-es évből. De fura, hisz most volt szilveszter. Nekem nagyon hamar eltelt ez az év.
Ebben az évben most fogok utoljára piros napok elé nézni, szerencsére. Szétvet az ideg...agresszív vagyok és ideges. Alig bírtam aludni és fáradt vagyok. Tipikus jelek, de kontroll alatt tartom magam. Még. Hogy meddig? Nem tudom.:) Egy szónak is száz a vége; 1 hónap és vége lesz ennek az évnek:)

Rendszeres olvasók

Saját bloglista