Te már engem

lélekben elhagytál. Tegnap ezt mondták nekem. Azóta próbálom értelmezni, megrágni, emészteni ezt a kijelentést.
Akkor fájnak a dolgok, ha azok igazak....szerintem.
Sírhatnékom is van, de nevethetnékem is van. Sok minden kavarog bennem. Ez is, mint sok minden más, egy folyamat része. És most nagyon durvának tartom azt, amikor egyik a másik szemébe mondja ezt, mindezt teszi úgy, mintha ő ott sem lett volna...

Egy kapcsolatban

nem érezheti sem az egyik, sem a másik fél azt, hogy valami muszáj, valami kötelező lenne. Mert ha ezt érzi bármelyik fél is, akkor ott valami gond van. Amikor valaki úgy dönt, hogy a másik mellett teszi le a voksát, akkor véleményem szerint automatikusan következik az, hogy elköteleződik a másik mellett és kiállja a "hétpróbát".  És vallom, amíg két ember szereti egymást, addig tart az elköteleződés, utána megszűnik. Persze lehet, hogy valaki, hogy "csak" azért van a másikkal, mert.....blabalblablll....de az nem elköteleződés, hisz nem önként, saját elhatározásából teszi, hanem érdekből. Persze, az érdek is csak egy elhatározás kérdése, de ott a szív jeges, csak a racionalitás az, ami létezik. Olyan ez, mintha az ember nem egy lény lenne, hanem egy gép.
A kapcsolatban mindig valami vagy valaki miatt kelünk fel a komfort zónánkból, de hiszem és tudom, hogy ez nem rossz. Ez nem áldozathozatal kérdése, hanem egyszerűen azért teszem, mert szeretem a másikat, és adni akarok neki, és itt jön a lényeg; saját elhatározásomból. Csak úgy.
Már nem emlékszem, hogy kitől olvastam, de a lényege az volt, hogy arra a kérdésre, hogy - miért szereted a párodat - sokan elkezdték felsorolni, hogy mert - magas, kedves, aranyos, nagymellű, jól csókol, gazdag, van ez, van az...stb - pedig ezek csak külső jegyek, köze sincs ahhoz a valódi emberhez, akibe beleszerettél valaha. A jó válasz szerinte - sajnos továbbra sem tudom, hogy kitől olvastam - az, hogy csak.
És milyen igaz!
Hisz a Párunkat soha senki nem fogja úgy ismerni, mint én. Meglátni azokat a dolgait, tulajdonságait amit csak nekem mutat... mert én látni akarom azokat....legyen szó jó és kevésbé jó tulajdonságokról.

Szerintem nagyon túl vannak spirálozva a párkapcsolati kérdések. Egy épelméjű ember csak tudja azt, hogy szeretem-e a másikat vagy sem. Az már más kérdés, hogy akkor is szeretem-e, ha beteg, ha nincs pénze, ha nincs munkája, ha büdöset szarik...stb, vajon akkor is elköteleződöm mellette????
A szeretet és az elköteleződés kéz a kézben jár????:)

Jól lenni

éppen annyira döntés kérdése, mint rosszul lenni. Mivel én is ember vagyok, vannak nagyon jó, jó, picit jó napjaim és vannak olyan napok is amikor az is vétek, hogy felkeltem. De nem hagyom magam sokáig (=értsd: max. 1 nap) abban a szar állapotban, mert nem tehetem meg. És nem a nemlétező gyerekem miatt, hanem magam miatt. Mert többet ártok magamnak azzal, ha marcangolom magam. Ehelyett azt mondom: oké, most ez van, de nézzük a jó oldalát.
Évekkel ezelőtt - akkor még nem tudatosan - a Soha nem adom fel mondatot írtam be a telefonomba, mint köszöntőt. Ma is ez a szöveg áll a telefonomban és tudom, hogy akkor és ott nem "véletlenül kellett ezt írnom".

Szóval: Soha nem szabad feladni!:))

A határait

mindenki saját maga szabja meg. Bárhol, bármikor. Oly sokszor kerülünk viszont olyan élethelyzetbe, amikor egy-egy dolog valóban nem miattunk hiúsul meg, egész egyszerűen nincs befolyásunk a dolgok alakulása felett akkor és ott. Mit tehetünk? Hát sok mindent nem, az egyszer biztos. Az indulatosságon át a flegmatikusok békésnek látszó beletörődésén át tényleg bőven van választási lehetőségünk. Mindannyiszor azt tapasztalom, hogy a kezdeti felcseszem az agyamat és kedvesen de határozottan elküldöm a p....ba kezdetű mondataim után az agyam azon része veszi át az irányítást a továbbiakban amikor előbb gondolkodok, mint beszélek. Hogy ez mennyire jó vagy sem, arra még nem jöttem rá. De talán nem is ez a lényeg. Ami biztos az az, ha én valamiről/valakiről azt gondolom, hogy jó, igazságos, szép, kedves...stb, akkor azért kiállok és "harcolok" az igazamért vagy legalábbis az igaznak vélt igazságnak.:) Nem veszekszem, hanem megpróbálom azt elérni, hogy a másik féllel szemben érdemben ütköztessük a nézetüket. Persze ennek is csak akkor van értelme, ha maga az ügy, amiről szó van, lényeges, fontos: rólam/nekem szól.
Ma nem ez történt: megpróbáltak hülyének nézni, de úgy, hogy esélyt sem kaptam arra, hogy elmondhassam a véleményemet. Mert a másik félnek az, ahogy ő viselkedett tök természetes, neki tök természetes az, hogy a másik fél a hülye és ő hazudik. És ilyenkor bizony - mint kolerikus személyiség - sérti az egomat meg mindent, az, hogy így viselkedtek velem (szerencsére ritkán van benne részem). Aztán pár perccel később, miután kinyitom a fejemen a szelepet ahonnan távozik a lila gőz, mormolok pár nem túl nőies mantrát, veszek pár mély lélegzetet, belátom, hogy ezt a "csatát elvesztettem". És lám: nem dőlök emiatt a kardomban. Merthogy: 1. vitatkozni csak azzal lehet, aki arra érdemes, 2. vitatkozni tudni kell, intelligencia kérdése, 3. egy tekintet néha többet ér, mint egy anyázás (bár a kettő kombinációja sem utolsó), 4. a hülye lehúz a rutinjával, hisz ő már nagyon edzett, 5. azt tudom mondani, hogy mindent megtettem akkor és ott ami az adott helyzetben elvárható volt tőlem.
Nem egyszerű a hülye emberekkel.
Egészségügyben történt...

Azok a békebeli

idők...hmmmm, mikor a húgommal és szüleimmel nyaraltunk Balatonlellén. Még kicsik voltunk mi, de sok mindenre emlékszem. Reggelente mentünk a boltba, vettünk kürtőskalácsot. Emlékszem nem volt minden nap hús. Leültünk a sátor elé a székekre, ittuk a tejet és faltuk a kürtőskalácsot. Ja, és a kemping területén lakó szürke-fehér foltos cirmos cica is lafatyolta a tejcikét. Még fénykép is van róla.
Jó ezekre az időkre visszaemlékezni, jó lenne újra 1 nap erejéig ott lenni. Sajnos a szóban forgó üdülő már nincs meg....ja, és vonattal mentünk, mert nem volt autónk.:)))

1 hónapja

tűnt fel kb. hogy a Sparban már nincs gyorspénztár. Így marad a türelemre tanítás...:)

Rigolya 2.

1. koszos vagy nem koszos cipővel végigjárni a lakást - a cipőt le kell venni az előszobában!!!
2. ha valakinek a láb-és kézkörme ápolatlan, koszos
3. értelemszerűen nőknél: megkopott, lekopott körömlakk
4. kajás, túrós foggal rámosolyogni valakire - jajjj, csak ne rám!:)
5. szaros wc ülőke
6. amikor egy szülő kifogásokat keres arra nézve, hogy a gyereke miért nem mosott fogat aznap
7. valaki megtehetné (mert tudom, hogy megtehetné!) mégis a fogához veri a garast (értsd: az anyját megb.....5 Ft-ért)
8. a sminket nem lemossuk, hanem másnap reggel rákenünk
9. a kukától 1 lépésnyire eldobja a szemetet és úgy tesz, mintha....(ha egyáltalán úgy tesz...)
10. az örökzöld: miért nem lehet beáztatni a kávés poharakat??????
11. mosás után, teregetés elején kiderül -  persze csak sötét ruháknál -  hogy mégis a 150. kis zsebben volt egy papírzsepi....persze a ruha viselője erről mit sem tudott....

Vajon a jó

szex meddig uralja a kapcsolatot...? Mi fontosabb? A rendszeres, minden és mindkét fél igényét kielégítő szex, intimitás és a többi, vagy a nagyon nem szex centrikus langyos kapcsolat, ahol nincsen hangos szó, helyette viszont van hallgatás....

Amikor az ember

nincs ott, ahol lenni szeretne, sok furcsa dolgot gondol, eltervez, amit látszólag akkor tényleg komolyan gondol. Sokan mondják: ha újrakezdeném, akkor legalább egy tehetőssel tenném, ha már minden pasi szakasztott ugyanaz. Aztán az Univerzum - jó szokásához híven - kérd és megadatik elv alapján a lány elé "leteszi" a tehetős férfiút. Hűűűű, megörül a lány, hogy minden szép és jó, aztán eltelik pár hét/hónap/év és rájön, hogy a tehetős férfi egymagában kevés. A pénzbe nem tud szerelmes lenni, a pénzzel nem tud intim viszonyt kialakítani, a pénz egész egyszerűen nem teszi őt boldoggá. Sőt, már az sem, ami a pénzen megvehető. Szerelmet akar. Igazi, hús-vér szerelmet, ami öröm, ami boldogság, ami izgalom és néhanapján persze gyötrő fájdalom. Igazit.

Ha esik

az eső, és egy esernyő van, a nő és a férfi egy idő után szétválnak, akkor vajon kinek kell megázni? A pasinak. Szerintem. Több okból is. 1. szerintem így illik 2. az kevésbé gáz, ha a pasi lesz csurom vizes, sőt, szexis tud lenni mikor a hajából és a homlokáról csöpög a víz 3. fusson a pasi, tuti, hogy nem válik hátrányára 4. az olyan természetes ha egy pasi szétázik megázik, a nőre meg szánóan néznének. 5. csak:))))

Amiről majdnem soha

nem beszélünk, ám ettől még van. Sokak számára kényes lehet a téma, de vajon miért?
Egy férfi és egy nő; egyik a másikról, miért hiszi azt, hogy nem böfög, fingik, csuklik, ülve szarik, néha hány, összefossa magát, reggel büdös a szája, nem mindig szőrtelen, a szexfilmben lévő pózok kivitelezése néha fizikai akadályokba ütközik, a mell néha megereszkedik, az anális szex néha szaros, az orgazmus nem csak úgy magától jön, hogy a másik nem maszturbál, még akkor is ha kapcsolatban él, a tanga bugyi is be tud vágni és tud kurta kényelmetlen lenni, az orrszőrt nem kell kitépni, a fülből a zsírt eltávolítani....miért ciki szólni a másiknak, ha egy cicakaki lóg ki az orrából???? Sorolhatnám napestig, de nem teszem. Felesleges. Emberek vagyunk, mindenki csinálja a fenti dolgokat, de miért nem beszélünk róla?
Megfigyeltem, ha egy újszülött baba/kisgyerek fingik, akkor arra azt mondják, hogy pukiztááál, jaj, de aranyos, egészségedre, legalább nem fog fájni a hasad, stb. De ha ezt egy felnőtt teszi, az disznó!:))

Azon gondolkodom...

hogy egy párkapcsolatban hol van az az egészséges határ az én és a mi között. Tudom, sok embernek már az is rémisztő, hogy egy kapcsolatban szerepel az én is, de nekem meggyőződésem, hogy kell kapcsolaton belül az én. Vajon mennyit várhatok a páromtól? És vajon mennyit adhatok én? Vajon az elköteleződés az kötelességet is jelent? Tudom, hogy egy kapcsolat szabályait mindig a benne lévő felek állítják fel, bár azt is látom, hogy ezek a szabályok nem kogens szabályok. És rengeteg esetben ezek a szabályok nincsenek lefektetve. Csak úgy megtörténnek dolgok nap, nap után, mennek a hatalmi játszmák (fenyegetés, zsarolás, egyéb nyalánkság) miközben a szó jó értelében továbbra sincsenek meg a szabályok. Minden élethelyzet más-más megoldási feladatokat kínál és ha nem vagyunk kellően rugalmasak és nyitottak, akkor bizony könnyen azt vesszük észre, hogy "már megint nekem kell alkalmazkodnom". 
Továbbra sem meglepő az, hogy az élet változik, ezáltal változunk mi magunk is. Jobb esetben! Vajon muszáj szabályokat lefektetnünk ahhoz, hogy valami igazán jól és hitelesen működjön? Nem mehet az úgy, hogy belsőleg, önszántunkból, jóérzésből megtörténik/megteszünk valami? Csak úgy...mert az a saját lényünkből fakad. Hogy nem várunk a jó szóért viszonzást... hogy azért adunk, segítünk mert az nekünk jó...hogy azért teszek meg valamit mert a másik fontos nekem és szeretem Őt, így a "pluszmunka" inkább édes teher...hogy a másikra is úgy nézek - tudván, hogy ülve szarik - mint egy emberre, nem holmi kapcarongyra...és még sorolhatnám.

Szóval, hol van az a határ? :) Rossz válasz az, hogy egyén függő, meg mindenkinél máshol, meg az, hogy azt érzed...blablabla... valami mást szeretnék megtudni...

Jó régen...

nem írtam. Túlságosan is. Pedig bőven lett volna miről. Körülöttem most minden és mindenki változik. Helyesen viszont úgy hangzik ez a mondat, hogy én változom.:) ...Tudom jól, hogy az Élet már csak ilyen, hogy állandóan változik, csak mikor egyszerre sok minden változik az ember körül, akkor az rémisztő is tud lenni. Sok mindent megértek én, tényleg nagyon empatikus személyiségnek tartom magam, de amikor az emberi hülyeség és az abból fakadó hatalmi játszmák elérik azt a bizonyos pontot, na akkor nálam is kiveri a biztosítékot sok minden. Ilyen például egy per. Például egy munkaügyi per. Ahol csak az számít, hogy mennyire ismered a bírót, ki tud több hamis tanút, hamis papírt beszerezni. Van egy mondás - nem tudom szó szerint idézni - miszerint a jó ügyvéd és a sztárügyvéd között az a különbség, hogy az első az ügyet, míg a második a bírót ismeri. Hehehehe...Most már 2 hónap távlatából értem és tényleg értem azt, hogy ez mit jelent. Eddig nem értettem. ÉS hiszem, hogy sokan nem értenék, amíg egy ilyen szituba nem keverednek. És most nagyon őszinte leszek: bárcsak előbb tudtam volna és akkor nagyon sok mindent másképp csinálnék. Hogy ez erkölcsileg hogy veszi ki magát? Hát szerintem úgy, hogy sehogy. Semmi dráma. Sokkal nagyobb dráma az, amikor azt tapasztalod, hogy a tisztesség és a hősies küzdés szart semmit sem ér. Semmit. Max. azt, hogy szarul érezd magad.
Mindezek ellenére hiszek magamban, mert ennek még nincs vége!