Ajándékozás

Nálunk évek óta nem divat. Max. mi gyerekek (húgom és én) kapunk egy kis költőpénzt a szüleinktől, amit ők azzal magyaráznak, hogy nekik lehet adni...:) Senki senkinek nem ad. Nem azért mert nem szeretjük egymást, hanem totál feleslegesnek tartjuk azt. hogy a 25. sálat megvegyük valakinek. Akinek valami kell, az úgyis megveszi. Mi ajándékozás helyett inkább együtt töltjük a karácsonyt. Az egész család együtt van. Szüleim+tesó,+nagyszülők+nagynéni+uncsitesó. Vacsizunk, röhögünk, röhögünk,társasozunk, nassolunk. És másnap folytatódik ugyanez egy kiadósabb sétával kombinálva. Mindenkinek kötelező! Mármint a séta! Nagyon szuper mikor a havas erdőben csontig hatoló hidegben egymást makkokkal dobálva hagyjuk magunk mögött a kilométereket. De még szuperebb hazaérni a meleg lakásban: Még szuperebb kipirult arccal bekapcsolni a karácsonyfa fényeit, egymás hegyén hátán elnyúlni az ágyon miközben karácsonyi filmeket nézünk egy 10 percig, mert utána mindenki elalszik. És nagyon jó zserbót majszolni a töltött káposzta előtt és után. És nagyon jó hagyományt teremtettünk évekkel ezelőtt akkor, amikor karácsony első és második napján szintén az egész bagázs felkerekedik kedvenc éttermében. Nincs otthon főzés, nincs mosogatás. Csak ülünk, eszünk, iszunk, dumálunk. Nálunk "ez" az ajándékozás; hogy együtt vagyunk.
Sajnos tavaly kimaradtam az otthoni jóból. Értem ezt úgy, hogy nem voltam otthon karácsonykor, mert a pasim melózott, így itthonotthon ünnepeltünk. Ráadásul volt akkor egy másik ránk bízott cica is, aki szentestére lett beteg. De ez egy másik sztori. Az idén még nem tudjuk, hogy mi lesz. Szeretnék hazamenni a szülőkhöz, de fáj a szívem akkor ha arra gondolok, hogy Cat megsínylené a dolgot. Lenne aki gondját viselné, de akkor is hiányozna és biztos, hogy hiányoznánk neki mi is. Tudom, csak pár nap az egész, de akkor is. Meglátjuk, hogy mi lesz...tudom, hogy minden a legjobban fog alakulni.