Az igazi

Mindenki azt keresi. Megkockáztatom, hogy ezt is csak akkor ismerjük fel - sajnos - mikor más nincs ott. Mert gyarló emberek lévén ami van az sosem jó. Pontosabban sosem elég jó. Vagy csak egyszerűen fél az adott személy. Önmagától elsősorban. Az érzéseitől, mert anno ezt nem tanították meg neki.
De mégis mitől igazi az Igazi? Mert szeret, mert kedves vagy mert jó vele a szex? Vagy mert pénze van (nem kevés) vagy mert szereti a gyerekeket? Családcentrikusnak találjuk? A kérdések nem nehezek ellenben a válaszok, no, azok könyörtelenek tudnak lenni. Élünk vagy elfojtunk? Merünk úgy élni ahogy szeretnénk? Minden ember életében ott van a szerelem, a nagy Ő, max. csak nem ismerjük fel. Mert nem akarjuk meglátni, félünk felismerésünk következményeitől. Mert úgye mit fog szólni a család, a barátok, a környezet...stb. Ismerős?
Szerintem az Igazi attól Igazi, hogy nekem Ő az Igazi. Ott legbelül ezt kőkeményen érezni lehet. És érezzük is. Ha valaki azt mondja, hogy nem érzi, tudom elfojtásról beszél. A félelmeiről. Az Igazira mindig lehet számítani, ő a társ, a barát, a szerető. Nincs bírálat, kritika a felek között csakis szeretet, szerelem, támogatás. Meglátni benne az esendőt miközben tudjuk az igazi értékeit. Az életünk hibázások sorozata. Elbukunk majd felállunk. Egyszer fenn, máskor lenn. Ahogy a világ változik, úgy változunk mi magunk is (jobb esetben). Mennyivel egyszerűbbé tennénk az életünket ha magunknak nem hazudnánk. Nem másnak, csak magunknak! Nincs annál szörnyűbb, mint amikor a számodra Igazinak vélt személyt meglátod egy másikkal. Az embert egyszerre önti el a remény, a kétségbeesés, a félelem, a harag, a bosszú, a vágy, az emlékek és még sorolhatnám. Szinte érzed a másiknak az illatát, a szagát. Emlékszel arra, hogy reggelente miként ébred, hogyan öltözködik, mik a rituláéi, hogyan és mit reggelizik. Tudod, mert tudod, hogy bizonyos esetekben mit mondana neked, borítékolható mondatok csengenek a füledben. Feltörnek benned az emlékek. És már csak valóban a szépekre gondolsz, hisz nincs is más. Az idő megszépített mindent, vagy Te változtál akkorát, hogy tanultál az akkori hibáidból. Eszedbe jut az első együtt töltött éjszaka, majd a második és a sokadik. Mindezek az érzések gondolatok - akkor és ott, ahogy megpillantod Őt - a másodperc tört része alatt lejátszódnak benned. Egyszerre nevethetnéked és sírhatnékod támad. Vered a fejed a nemlétező falba, hogy miért hagytad, hogy így legyen. Miért nem nyúltam utána - moromolod magadban.
Az emberek túl büszkék, pedig a szeretetben nincs büszkeség. Szerintem. Az élet egy nagy játszma. Ma én vagyok az erősebb holnap ő. Segítenünk kell egymásnak. Persze ez csak akkor igaz, ha tudom és belátom, hogy valóban szeretem a másikat, hogy ő az Igazi. Ezt egy nő (is) tudja. Mindig is tudta, tudja és tudni is fogja. Meg kell(ene) élni ezeket az érzéseket. Nem könnyű, de ki mondta, hogy az lesz? Szokták mondani: Menj ahhoz reklamálni aki azt mondta, hogy könnyű lesz:)
Hagyd, hogy a szíved vezessen!
Elgondolni nem tudok rosszabbat, mint amikor állsz az oltár előtt, vagy karodban a gyermeked és azt mondod magadnak, hogy én nem ezt a lovat akartam. Nem tőle akartam a gyereket - persze ha már itt van, szeretni fogom - ki ez az ember a balomon. Ki az aki mellett reggelente ébredek? Miért vele kell nyaralni mennem? Én nem ezt akartam! És az évek telnek, éled az életedet mindennapi rutin szerint. Csupán egyet felejtesz el: önmagad lenni. Nagybetűvel. Rájössz, hogy nem éled az életedet hanem vegetálsz.
" Boldog vagyok, hogy létezik - mert megmutatta, hogy képes vagyok olyan szerelemre, amiről magam sem tudtam, és ez hálával tölt el". (Coelho)