2012. január 9.

Álommanó

Nem tudom, hogy minek tudható be, de tegnap álomkórban szenvedtem/tünk. Reggel felkeltem a szokásos időben, azaz negyed 8-kor, cicust levittem. Pasi még aludt. Leheveredtem a nappaliba, paplan a fejemre húztam és bekapcsoltam a tévét egy jófajta mese reményében. Jófajta mese nem volt. Éreztem, hogy ismét elálmosodom, de ekkor pasi felébredt, kijött a hálóból. Kávét főzött és letelepedett mellém. Ágyat kinyitottuk a nappaliban mert én biza' álmos voltam. Elaludtam. Fél óra múlva cica is hazajött, ő is bebújt a meleg ágyikóba. Aludtunk mindhárman vagy 11-ig. Aztán fél 12-től délig én megint. Délben ettünk, majd sétálni indultunk. Csak a boltig jutottunk séta gyanánt, bevásároltunk, vettünk 2 szelet sütit és irány haza. Ekkor 3 órát írtunk. Ismét szunya következett 5-ig. Este vacsi után ismét elszunyókáltam egy fél óra erejéig. Gondoltam, hogy éjjel alvási problémáim lesznek...nem lett. Fél 12-től reggelig aludtunk. Ja, ma telihold van. Vagyis lesz. ennek tudom be, hogy ennyit aludtam. Jól is esett. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók

Saját bloglista