Létezik

olyan, hogy önzetlenség? Valamit azért tenni, mert az ember önzetlen? Legalábbis annak akar látszani?
Sokszor hallom azt, hogy az ember a gyermekéhez önzetlen leginkább, hisz az embernek lehet több férje/felesége, de gyereke mindig "csak" az marad. Nincs gyerekem, így nem tudhatom, persze véleményem van erről. Szerintem nincs olyan, hogy önzetlenség. Az egonak mindig kell a visszacsatolás, mindig kell az, hogy valaki valami által fényezze. Enélkül nem is tudnánk élni, hisz mindenki szereti a dicséretet, a köszönetet ezért-azért hallani. Bizonyos keretek között ez így igaz is, szerintem. Bizony megint az a fránya keretek/korlátok, hogy hol van az "egészséges" önzetlenség, és hol van, amikor már csak és kizárólag abban látjuk az élet értelmét, hogy adunk, adunk, adunk - önzetlenségnek álcázva! - miközben megdöglenénk egy elismerő pillantásért, egy jó szóért.
Adni jó. Nagyon jó. Legalábbis nekem. És nem tagadom, de szeretem, ha megköszönik. Viszont nem várom el a köszönetet, de el tudom fogadni. A nagy számok törvénye itt is működik. 10 emberből 2 fogja megköszönni azt, hogy segítettél neki, ám attól a 2 embertől kapott köszönetet elég lesz ahhoz, hogy további 8-nak ismét segítsél.
Az önzetlenséggel rá is lehet faragni, hisz aki ad, és nem húzza meg a határait, nagyon könnyen észreveheti azt, hogy kiégett vagy kezd kiégni. Muszáj keretek között, ám rugalmasan mozogni. Szerintem.
Óhéber duma, hogy adni jobb, mint kapni. Nem! Jó adni is és kapni is. Mindkettő dolgot tudni kell(ene) kezelni, értékelni, mind a kettő dologhoz kell az alázat. Nagyon sok ember ad - önzetlenséget színlelve - de elfogadni már nem tud. Cikinek érzi vagy mi, de nem megy neki. Azt gondolja, hogyha elfogad, akkor "tartozni" fog annak a személynek. Viszont mint tudjuk, a világ mindennel és mindenkivel összeköttetésben van, így akinek adunk közel s távol nem biztos, hogy attól fogunk (vissza)kapni. És ez így is van rendjén.:)

Szép napot!